Materializálás

 

A mágusok és a kifejezetten erre a célra felkészített papok is képesek voltak arra, hogy szellemi dolgoknak segítsenek alakot ölteni. Hogy ezt elérjék, először teljesen világosan látták a célt. Majd koncentráltak a látomásuk részleteire és szilárdan ráirányították a figyelmüket.  Mivel minden energiából áll, a magasabb dimenziók tiszta energiáját át tudták alakítani egy sűrű rengésmintába, és ebből megfelelő tárgyakat alkottak. Ez kizárólag azért tették, hogy az embereket szolgálják vele.

Valósítsd meg álomképeidet

Ha ezt a kártyát kaptad, abszolút tisztánlátásra kell szert tenned azzal kapcsolatban, hogy mit vársz el az élettől. Ügyelj arra, hogy ezt valóban akard! Hogy elérd ezt a tisztánlátást, fenntartás nélkül koncentrálj rá!

Koncentrál látomásaidra, és hagyd, hogy alakot öltsenek!