 |
„Többek között azért fontos számodra a
gyermekek gyógyítása, mert a folyamat során a saját benső gyermekednek is
segítesz. Azt tanítod, amit meg kell tanulnod, ezért szentelj kiemelt
figyelmet azoknak az üzeneteknek, amelyeket a gyermekek és a szülők
számára közvetítesz. Tudd, hogy ezek neked is szólnak. Szakíts időt a
játszásra, nevetésre, bolondozásra és gondtalan szórakozásra. A lehető
legtöbb szeretettel és figyelemmel tápláld benső gyermekedet.”
Gábriel az anyákkal és a gyerekekkel
foglalkozik, a fogantatás, a születés, az örökbefogadás és a nevelés
minden szakaszában velük van. A felnőtt gyerekeket ugyancsak istápolja. Ha
a lelkünk kikapcsolódásra vágyik, forduljunk Gábrielhez, hogy tegye
lehetővé számunkra. Ő mindvégig mellettünk lesz, amikor benső
gyermekünkkel törődünk. Ha megkérjük, a gyermekneveléssel kapcsolatban is
segít. |