 |
Nagy erejű kártyalap ez, amely az ima
hatalmát példázza. Gyógyulásra vonatkozó kérelmed meghallgattatott. A
kérdéses helyzetet Isten veszi körül megújító szeretetével, s
csodálatosképpen minden magától megoldódik. Imáid gyógyerejűek, ne hagyj
fel velük. Talán mások segítségét is igénybe kívánod venni (például a
helyi gyülekezetét) a hatás fokozására
Üzenet ez arról is, hogy gyógyító
képességekkel rendelkezel s az Ég felszólítása, hogy mások érdekében
kamatoztasd képességeidet. Ha követed a hívást, Isten megnyitja előtted
a kapukat. Szent Pio atya, aki meggyógyítja és segíti az erre az útra
lépőket, ösztönözni fog a szükséges változások végrehajtására, és
őrködik sikered fölött.
Az atya fáradhatatlanul gyógyította azt
a sok ezer beteget, akit az ő rendházhoz kapcsolódó kórháza fogadott be
olasz földön. Misztikus élményeiről és csodálatos gyógyításairól
legendák szólnak. Egy feszület előtt térdelve stigmák borították a
testét, s csak bő fél évszázad múlva, közvetlenül a halála előtt tűntek
el Sokan számolnak be arról, hogy megjelent nekik Pio atya, s e
jelenéseket csodálatos gyógyulások kísérték, vagy semmi baja nem esett
annak, akit az atya védelmébe vett. |