|
Az élet rendesen szennyező anyaggal tölt
meg bennünket, amelytől áthatolhatatlanná, érzéketlenné és öntudatlanná
válunk. Érzelmi és értelmi szennyezés vesz körül mindent negatív
tapasztalataink és előítéleteink miatt, és fizikai szennyeződés attól,
hogy elhasznált, rossz levegőt lélegzünk be, vegyszeres ételeket eszünk.
Mindettől korán elöregszünk és megbetegszünk. A nemtörődömségből fakadó
belső szennyeződésünk úgy jelentkezik környezetünkben, mint olajfolt,
nukleáris katasztrófa, a természet rombolása. A szennyeződés lelassítja a
sejtek rezgését, megnehezítve a fény, a bölcsesség és a gyógyító erő
befogadását. A tiszta test és lélek atomjai képesek annyira felgyorsulni,
hogy kapcsolatot teremtsenek az Örök Énnel. Hívd Susienét, és kérd meg,
segítsen elérni a megtisztulást azáltal, hogy drága, tisztító energiájával
tölt fel.
Minden kisebb-nagyobb városnak, vidéknek megvan a saját őrangyala, aki
gondot visel rá. Hajnalban az angyalok a prána áradatát az emberekre és
növényekre irányítják, hogy abból táplálkozzanak, és dévákat ültetnek,
amelyeket rezgésben tartanak, megóvnak a szennytől és a kaotikus
rezgésektől. Szüntelen figyelem kíséri a spirituális jelölteket. Ha
angyali segítségre van szükség, az őrangyal riadóztat. egy nagy angyal
segít szövetségbe tömöríteni az arra alkalmas embereket különféle célok
megvalósítására, amelyek előmozdítják bolygónk megtisztulását és
fejlődését.
Az éber őrangyalok a régi időkben előkelő helyet kaptak a közösség
szentélyében, és kijártak nekik a szeretet és hála áldozati ajándékai. De
te ma is kimutathatod tiszteletedet lakóterületed őrangyala iránt, ha
hajnalban kimégy hálát adni neki. A legjobb e célra egy bizonyos dombot
vagy megszentelt helyet fölkeresni, de bárhol másutt is hálát adhatsz.
Mitől kell megtisztulnod? Vizsgáld felül gondosan étrendedet, életmódodat,
otthonodat, munkahelyedet, autódat, kertedet és gondolati szokásaidat. Ha
körülötted zűrzavar van, az a belső zűrzavar jele. Leld örömödet otthonod
megtisztításában, és szenteld azt spirituális vágyaid betöltésének. Még a
WC-pucolás is Istennel és az őrangyallal való egyesülésed eszközévé
válhat. Tégy rendet kapcsolataidban! Vajon képes vagy-e igazat mondani
azoknak, akik fontos szerepet játszanak az életedben? Tisztítsd meg
gondolataidat, vetkőzd le olyan rossz szokásaidat, hogy például látszat
alapján ítélkezz emberekről és dolgokról. Szüntesd be a henye szellemi
fecsegést, összpontosítsd gondolataidat egész nap az angyalokra és
Istenre!
Ahogy személyes teredet kitisztítottad, fordulj szomszédodhoz, lépj ott is
akcióba! Mozdítsd elő a hulladék anyagok hasznosítását, a szerves növényi
anyagokét a zöldséges boltban, a szomszédos kertekben. Segíts idős
szomszédaidnak a kerti munkában, szedd össze a szemetet, járulj hozzá egy
nagyobb terület tisztán tartásához, vegyél részt ilyen célú közösségi
akciókban, szavazz, tudasd a megválasztott tisztségviselőkkel, mit tartasz
fontosnak, keresd meg az önkormányzatot, és faggasd ki terveiről! És
miközben ezt teszed, meg ne feledkezz őrangyalaidról! Hallgass bölcs
tanácsaikra! Cserébe annyi szeretetet kapsz tőlük, hogy nem győzöd
elfogadni. Bámulatos dolgok fognak veled történni! A magadra ébredés éppen
ezt jelenti - nyitott szemmel élni, mindent észrevenni magad körül. Kérd
Susienét, segítsen hozzá, hogy hajnalban befogadd a pranát. Úgy tisztítja
meg, és úgy tölti fel életerővel testedet-lelkedet ez az angyal, mint a
friss tavaszi szellő. Vele együtt megjön a bátorságod és a kedved világod
megtisztítására és rezgésszámod növelésére. Akkor könnyen válasz ismét
eggyé Örök Éneddel és az angyalokkal! |